Az ókori Görögország

Az ókori Görögországot bútorstílus-történeti szempontból az i. e.  VIII. századtól a IV. századig vizsgáljuk. Az Ógörög stíluskorszak végét a Római Birodalom bukásához i.sz. 476-hoz kötjük.

A görögök civilizációja az egyiptomihoz és mezopotámiaihoz hasonlóan a legrégebbi kultúrák egyike. A nyelv megjelenése i.e. 2000-1500-ig vezethető vissza, tehát mintegy 4000 évesnek tekinthető.  Már az e korban élő Krétai, és Minoszi civilizáció is megdöbbentő épületeket, hatalmas templomokat épített, és bizonyosan bútorokat is készített. Ezekről azonban a templomok és paloták leégése,illetve megsemmisülése miatt nem sok emlékünk maradt. A pusztító tűzzel, kissé titokzatos módon a civilizáció is eltűnik, s fellendülés csak évszázadok múltán, az i.e. VIII. században következik be újra ezen a területen.

Társadalmi helyzet:

Az időszámításunk előtti VII. században, az ókori Hellász (, a mai Görögország) területén, szabad, egymástól független kis városállamok alakulnak ki. Sajátos kis osztálydemokráciájukban a hatalmat hol a városi polgárság, hol az azt törvénytelen eszközökkel magukhoz ragadó uralkodók, az úgynevezett türannoszok gyakorolják. A városi polgárok, a népességnek csak kis hányadát teszik ki, a más városokból származó idegenek, és a nők teljes mértékben ki vannak rekesztve a város sorsát érintő döntésekből.

A nők feladata a gyereknevelés a főzés és a szövés, szabadon legfeljebb a közösségi házat látogathatják. Az idegenek számára a polgárjog megszerzése pedig szinte lehetetlen, csak igen nagy nehézségek árán érhető el.

Az ógörög városok:

A városállamok területileg rendre egy fallal körülvett városrészből, a hozzá tartozó érdekeltségi területekből (földekből, bányákból, vas, márvány, és fa lelőhelyekből), illetve a város körül elhelyezkedő falvakból állnak.

(Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy nem minden városállam van szükségszerűen fallal körbevéve.) Lakosságuk a néhány ezer főtől a több tízezerig terjedhet. Az ókori Görögország legnagyobb városállama Spárta volt. Területe 8600 km2. A központ lakossága alig 8000 fő, a hozzá tartozó területekkel együtt viszont mintegy 280 000 főről beszélhetünk az i.e. V. században. Athén, mint a második legnagyobb görög városállam (2600km2) lakossága ez idő alatt 310 000 fő volt. A legtöbb polisz azonban ezeknél lényegesen kisebb volt, területük alig érte el a 200 km2-t.)

A különböző városállamok saját pénzt vernek, és önálló, független egységként féltékenyen őrizik határaikat. Lakóik részben gazdálkodó, részben katonai, részben kereskedelmi életmódot folytatnak. A gazdaság alapja a rabszolgatartás. A nehéz fizikai munkát a meghódított területekről elhurcolt rabszolgák végzik. A szabad polgárok „megkímélik” magukat a fizikai munkától. Idejük nagy részét a közösségi tereken, a piactéren, a fürdőkben, a színházakban…, politikai-, üzleti ügyekkel,vitákkal…töltik.

A város legfontosabb részét a középületek, illetve a közterek, teszik ki. Leglényegesebb talán a piactér (görögül agóra), mely különböző ünnepek, találkozók, választások, atlétikai versenyek, perek, illetve színi előadások helyéül is szolgál.

Az ógörög házak:

A lakóházak falai sárból tapasztott, napon szárított téglákból, a padló agyagból, vagy döngölt sárból készül, legfeljebb az ebédlő padlózata kap díszesebb mozaik berakást. A módosabbak nagyobb, több szintes házakban laknak, melyekben esetenként külön lakrész van kialakítva a nők számára. A görög polgárok életében a lakóházak csupán alárendelt szerepet töltenek be. Berendezésük mai mércével mérve igencsak puritán.

A szobák meglehetősen sötétek és egyszerűek, csupán minimális dekorációval, és bútorzattal találkozhatunk. Díszítésül a legtöbb esetben legfeljebb csak a falfestés szolgál, de az is mértéktartó. A. Csupán fából készített heverőket, székeket, zsámolyokat, illetve ládákat találunk. A görög otthon rendkívül egyszerű.

A művészi kiteljesedésre a közösségi épületek külső és belső terei adnak lehetőséget. Legfontosabb az építészet és a szobrászat, de az ezek mellett lévő számtalan más művészeti ágban, köztük a bútorművészetben is példaértékű alkotásokkal találkozhatunk.

A görög építészet egy jellegzetes példája a Pantheon, Athén védőszentjének a temploma Kr.e. 447-432 –ben készült. Az oszlopsoron nyugvó nyeregtető, jellegzetes háromszög alakú homlokzati képet mutat (ez a timpanon). Az oszlopfajták közül a képen az alaptípus a legegyszerűbb a dór oszlop látható, mely lábazat nélküli erősen sudarlós kialakítású típus.

Az ógörög építészet legkecsesebb törzsű oszlopa, a jón oszlop, mely már tagozott lábazattal is rendelkezik. Jellegzetes eleme a csigavonalban tekeredő, páros voluta. Ebből  fejlődik ki a mégdíszesebb, úgynevezett khorintoszi oszlopfő, melyen már négy sarokra helyezett voluta található. De mindezeken kívül még számos más oszloptípussal is találkozhatunk.

Akülönféle oszlopokat gyakorta emberi alakot ábrázoló szoboralakokkal is helyettesítik. Férfi alak esetén ez egy atlaszfigura, a női alakokat kariatidáknak nevezzük..

Faragott kőpillérek, domborművek, kiugró kőpárkányok… és számtalan más, tipikusan ógörög eredetű építészeti díszítőelem határozza meg az épületek külső képét. Minthogy ebben az időszakban, és még nagyon sokáig, a bútorművészet nem válik el az építőművészettől, az ógörög bútorzaton is számos ilyen, illetve, ehhez hasonló, az építészetből átvett díszítőmotívummal találkozhatunk.

Az ókori görög bútorzat:

Az ókori görög művészek a lehető legmagasabb művészi értékű alkotások megteremtői. A finomság és az elegáns vonalak, a díszítőeszközök, és a motívumvilág, a maximális kényelmi funkció mellett, harmonikusan kapcsolódnak a bútorok formai kialakításához.

A történelmi görög bútorzat rekonstruálása azonban meglehetősen nehéz feladat. Fejlődésére minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt az egyiptomi bútorművesség.

A gazdag egyiptomi leletekkel ellentétben, azonban nem maradtak fent eredeti görög bútorok az utókor számára. Az ókori görög bútorművészetre csupán a különböző domborművekből, terrakotta-szobrocskákból, vázákat dekoráló festményekből, illetve a témához kapcsolódó, meglehetősen szűkös írott irodalmi anyagból következtethetünk.

Az ókori görögök asztalos-technikája, jóval fejlettebb, mint az őket megelőző kultúrnépeké. Számos szerszámmal, famegmunkálási módszerrel, és szerkezeti megoldással náluk találkozhatunk először a világtörténelemben:

• A munkameg­osztás magas fejlettségét mutatja, hogy a különböző faipari munkákat már külön bútor- és épületasztalos specialisták végezik.
• Megjelenik a gyalu, mint a famegmunkálás egyik legfontosabb eszköze.
• Az ókori Mezopotámiaiakhoz hasonlóan ismerik az esztergát is, így a bútorok lábai gyakorta esztergáltak.
• Bútoraikat szakmailag kifogástalan fakötésekkel építik össze.
• Már ismerik, és alkalmazzák a keret­betétes szerkezeteket, a faanyag nedvességváltozás hatására létrejövő méretváltozásának, illetve ezek káros hatásainak kiküszöbölésére.
• Valószínűsíthetően ismerik a faanyag gőzöléssel történő hajlításának technológiáját is.
• Megjelenik a furnérozás, mint az olcsóbb faagyag drágább anyaggal történő nemesítésének eszköze.
• Általánossá válik a berakások díszítőelemként történő alkalmazása, és kialakulnak az intarzia (faberakás) kezdetleges eljárásai.

A bútorokat az ókori Görögországban kézművesek és olcsó rabszolga-erővel dolgozó iparos-vállalkozók állí­tják elő. 

A különböző bútorok alapanyagául: a juhar, a dió, cédrus, pálmafa, puszpáng, olajfa, és az ébenfa szolgált.

Valószínűsíthetően, mint minden más terméküket, bútoraikat is erősen színezték. A díszítőeszközök, és motívumok széles palettája jelenik meg rajtuk, alkalmazásuk azonban túlzásoktól mentes, és szemmel láthatóan független a különböző korszakok dívatjától.

A bútorkészítők, ellentétben Egyiptommal, nem keresik az újat, a különcséget, a szeszélyes formákat.

A görög művészet az idő múlásával folyamatos fejlődést mutat, egyáltalán nem jellemzőek rá a forradalmi változások.  Az idő előrehaladásával mind inkább a régi formák finomodása tapasztalható.

Alapvetően ugyanazokat a bútortípusokat használták, mint a korábbi kultúrnépek. Felesleges bútoraik nem voltak, a meglévő típusok szám szerint és formailag is a célszerűségnek voltak alárendelve.

Díszítésük mértéktartó, teljes összhangban áll a formával. Kialakításuk ergonomikus, kényelmesek, és magas használati értékkel bírnak. Tökéletesen szolgálják az ember igényeit.

A ládát, a széket, az asztalt, és az ágyat is ismerik és használják.

Díszítőeljárások:

• Élénk színezés
• Fa-, ezüst-, elefántcsont-, gyöngyház-berakás
• Furnérozás
• Faragványok

Díszítő motívumok:

• Növényi eredetűek: akantusz, palmetta, lótusz, és egyéb növények, illetve levélsorok, és
• Figurális jellegűek: emberi-állati alakok
• Mértani díszítmények: csigavonal futókutya, meander, gyöngysor, fogsor, tojásléc.

Mind a növényi, a figurális, és mértani díszítő elemekből, az építészetből átvett motívumvilág köszön vissza. A különböző bútordarabokat elsősorban a szerkezeti megoldásokból eredő struktúra jellemzi (ez az úgynevezett tektonikus építési mód), mellyel gondos, világos kompozíciót alkotnak a különböző díszítőelemek. A díszítés a legtöbb esetben csupán dekoratív jellegű, nincs szimbolikus jelentősége, és nem hordoz mögöttes tartalmat.

A görög bútor művészet titka az egyszerűségében, és az alkotóelemek harmóniájában fejeződik ki.

http://www.corbisimages.com/stock-photo/rights-managed/DL001416/etruscan-chest-in-the-shape-of-a 2014-02-23

Ládák:

A ládák az egyiptomi ládákkal rokon kialakításúak. Vastagabb pallókból készülnek, rendszerint nyeregtetővel, timpanonnal kerülnek kialakításra. Több féle típusa is fellelhető, feladatuk azonban többnyire csak a ruhák, és egyéb házi holmik tárolása.

Ülőbútorok:

A ládáknál nagyobb jelentőséggel bírnak az ülőbútorok. Ezek számtalan formai és szerkezeti kialakításban készültek: megkülönböztethetünk székeket, zsámolyokat, díszszékeket, illetve padokat.

Az ülőbútorok lábai egyiptomi munta alapján, a korai időszakban még állatláb végződéssel készülnek, később mind jobban elterjednek az egyenes esztergált típusok, de az előzőek mellettnégyszögletes keresztmetszetű kialakítással is találkozhatunk.

Leggyakoribb ülőbútor a zsámoly, vagy más néven ülőke. Kezdetben még zömök kialakításúak, egyenes, négyszög keresztmetszetű lábakkal. Szerkezetük az idő múlásával fokozatosan finomodik. Ülőfelületük növényi, vagy bőrfonatokból, esetleg párnázott kivitelben készül.

A díszszékek két fontos tipusa a trónszék és a kor egyik legjellegzetesebb bútordarabja, a görög klismos.

A trónszékek kezdetben a mezopotámiai tipusokra emlékeztetnek. Magasak, nehéz kivitelűek, merev vonalúak, háttámlával és kartámaszokkal szereltek.

A klismos: hajlított lábú, és háttámlájú, tipikusan görög bútordarab. Kialakítását tekintve az elegancia és az egyszerűség példaértékű kombinációja. A görög bútorművesség csúcsterméke, mely napjainkban is példaértékűen mutatja a művészi szintű formatervezés és a funkció tökéletes összhangját. Lábai sarló alakúan hátra hajlanak (ez növeli a szék stabilitását), a háttámla a lábhoz hasonlóan hátrahajló, és ívelt, ami kényelmes ülőpozíciót biztosít tulajdonosa számára. Vékony szelvényei kecses vonalai, könnyedséget, harmóniát árasztanak.

Néhány kivételtől eltekintve nem tartalmaz külön díszítőelemeket, egyedüli dísze a formája. Kialakítása azt sugalja, hogy már a görögök is ismerték a faagyag gőzöléssel történő hajlítását

A különböző ábrázolásokon gyakorta hajukat fonó női alakok használatában láthatók. Ebből arra következtetünk, hogy tipikusan női bútordarabok lehettek. Másrészt azonban alkalom adtán költők vagy tanítványaikat oktató filozófusok használatában is megjelennek.

A diákok az iskolában inkább padokon ülnek, ezek között egyaránt találhatunk támlás, illetve támla nélküli szerkezeteket.

A kor további jellegzetes bútora, az összecsukható, X- lábú szék, melynek ülőrészét a szétnyitott lábkeretek által megfeszített lágy bőrfelület alkotja.

De a fentieken túlmenően, még számos egyéb ülőalkalmatosságról beszélhetnénk, mint pl. a színházak kőből készült ülőhelyei, a hordozószékek, melyekben rabszolgák utaztatták gazdáikat… láthatunk továbbá egyéb, tisztázatlan szerkezetű, dobozszerű ülőalkalmatosságokat, vagy a szegények által használt egyszerű ülőköveket.

Görög támlásszék replika a Kelyos villából (Franciaország)

Görög támlásszék replika a Kelyos villából (Franciaország)

Az ógörög ágyak:

Legnagyobb jelentőségű bútordarab az ágy, mely egyben a legáltalánosabban használt, és legjellemzőbb bútortípus.

A stíluskorszek elején, még csak alvásra, illetve pihenésre használják, később általánossá válik a rómaiaknál megszokott fekve történő étkezés, de ugyanezeket az ágyakat használták a könnyed társalgások, beszélgetések esetén is, (az étkezési pozícióhoz hasonlóan) lazán oldalra dőlve… vagy a napközbeni henyélésre. Díványokat, kanapékat is készítettek, alkalom adtán bronz, vagy vas alapanyagból is, legáltalánosabb azonban mindvégig a fa bútorzat maradt.

Az ókori görögök nem tesznek különbséget az evésre, illetve alvásra és pihenésre használt ágytípusok között ( szemben a rómaiakkal), így feltételezhetően szerkezetük és felépítésük is azonos volt. Mindhárom funkciójú ágyat a kliné névvel illették.

Homérosz idejében, írásai alapján arra következtethetünk, hogy az étkezés­nél még ültek, és az ágyat, mint bútort jobbára csak alvásra használták.

A rómaiaknak már külön szavuk volt ugyan a háló, és dísz-étkezésre szolgáló ágytípusokra, azonban ezek között sem voltak olyan lényeges különbségek…

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Asztalok:

Használnak munkaasztalokat, illetve étkező-, és ivó-asztalokat is, Ezek azonban kialakításukat tekintve kevesebb hangsúlyt kapnak. A munkaasztalok dísztelenek. Az étkező és ivóasztalok kisméretűek, a fekve történő evés miatt alacsonyabbak. Többnyire három lefelé vékonyodó lábon állnak, melyek végei állatlábra emlékeztetnek, vagy begörbítettek. Gyakran nem is fából, hanem bronzból készülnek.

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Görög használati asztal, bronzmodell után Kaesz Gyula-Ismerjük meg a bútorstílusokat 2018