Az ókori Görögország

Az ókori Görögországot bútorstílus-történeti szempontból az i. e.  VIII. századtól a IV. századig vizsgáljuk. Az Ógörög stíluskorszak végét a Római Birodalom bukásához i.sz. 476-hoz kötjük.

A görögök civilizációja az egyiptomihoz és mezopotámiaihoz hasonlóan a legrégebbi kultúrák egyike. A nyelv megjelenése i.e. 2000-1500-ig vezethető vissza, tehát mintegy 4000 évesnek tekinthető.  Már az e korban élő Krétai, és Minoszi civilizáció is megdöbbentő épületeket, hatalmas templomokat épített, és bizonyosan bútorokat is készített. Ezekről azonban a templomok és paloták leégése,illetve megsemmisülése miatt nem sok emlékünk maradt. A pusztító tűzzel, kissé titokzatos módon a civilizáció is eltűnik, s fellendülés csak évszázadok múltán, az i.e. VIII. században következik be újra ezen a területen.

Társadalmi helyzet:

Az időszámításunk előtti VII. században, az ókori Hellász (, a mai Görögország) területén, szabad, egymástól független kis városállamok alakulnak ki. Sajátos kis osztálydemokráciájukban a hatalmat hol a városi polgárság, hol az azt törvénytelen eszközökkel magukhoz ragadó uralkodók, az úgynevezett türannoszok gyakorolják. A városi polgárok, a népességnek csak kis hányadát teszik ki, a más városokból származó idegenek, és a nők teljes mértékben ki vannak rekesztve a város sorsát érintő döntésekből.

A nők feladata a gyereknevelés a főzés és a szövés, szabadon legfeljebb a közösségi házat látogathatják. Az idegenek számára a polgárjog megszerzése pedig szinte lehetetlen, csak igen nagy nehézségek árán érhető el.

Az ógörög városok:

A városállamok területileg rendre egy fallal körülvett városrészből, a hozzá tartozó érdekeltségi területekből (földekből, bányákból, vas, márvány, és fa lelőhelyekből), illetve a város körül elhelyezkedő falvakból állnak.

(Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy nem minden városállam van szükségszerűen fallal körbevéve.) Lakosságuk a néhány ezer főtől a több tízezerig terjedhet. Az ókori Görögország legnagyobb városállama Spárta volt. Területe 8600 km2. A központ lakossága alig 8000 fő, a hozzá tartozó területekkel együtt viszont mintegy 280 000 főről beszélhetünk az i.e. V. században. Athén, mint a második legnagyobb görög városállam (2600km2) lakossága ez idő alatt 310 000 fő volt. A legtöbb polisz azonban ezeknél lényegesen kisebb volt, területük alig érte el a 200 km2-t.)

A különböző városállamok saját pénzt vernek, és önálló, független egységként féltékenyen őrizik határaikat. Lakóik részben gazdálkodó, részben katonai, részben kereskedelmi életmódot folytatnak. A gazdaság alapja a rabszolgatartás. A nehéz fizikai munkát a meghódított területekről elhurcolt rabszolgák végzik. A szabad polgárok „megkímélik” magukat a fizikai munkától. Idejük nagy részét a közösségi tereken, a piactéren, a fürdőkben, a színházakban…, politikai-, üzleti ügyekkel,vitákkal…töltik.

A város legfontosabb részét a középületek, illetve a közterek, teszik ki. Leglényegesebb talán a piactér (görögül agóra), mely különböző ünnepek, találkozók, választások, atlétikai versenyek, perek, illetve színi előadások helyéül is szolgál.

Az ógörög házak:

A lakóházak falai sárból tapasztott, napon szárított téglákból, a padló agyagból, vagy döngölt sárból készül, legfeljebb az ebédlő padlózata kap díszesebb mozaik berakást. A módosabbak nagyobb, több szintes házakban laknak, melyekben esetenként külön lakrész van kialakítva a nők számára. A görög polgárok életében a lakóházak csupán alárendelt szerepet töltenek be. Berendezésük mai mércével mérve igencsak puritán.

A szobák meglehetősen sötétek és egyszerűek, csupán minimális dekorációval, és bútorzattal találkozhatunk. Díszítésül a legtöbb esetben legfeljebb csak a falfestés szolgál, de az is mértéktartó. A. Csupán fából készített heverőket, székeket, zsámolyokat, illetve ládákat találunk. A görög otthon rendkívül egyszerű.

A művészi kiteljesedésre a közösségi épületek külső és belső terei adnak lehetőséget. Legfontosabb az építészet és a szobrászat, de az ezek mellett lévő számtalan más művészeti ágban, köztük a bútorművészetben is példaértékű alkotásokkal találkozhatunk.

A görög építészet egy jellegzetes példája a Pantheon, Athén védőszentjének a temploma Kr.e. 447-432 –ben készült. Az oszlopsoron nyugvó nyeregtető, jellegzetes háromszög alakú homlokzati képet mutat (ez a timpanon). Az oszlopfajták közül a képen az alaptípus a legegyszerűbb a dór oszlop látható, mely lábazat nélküli erősen sudarlós kialakítású típus.

Az ógörög építészet legkecsesebb törzsű oszlopa, a jón oszlop, mely már tagozott lábazattal is rendelkezik. Jellegzetes eleme a csigavonalban tekeredő, páros voluta. Ebből  fejlődik ki a mégdíszesebb, úgynevezett khorintoszi oszlopfő, melyen már négy sarokra helyezett voluta található. De mindezeken kívül még számos más oszloptípussal is találkozhatunk.

Akülönféle oszlopokat gyakorta emberi alakot ábrázoló szoboralakokkal is helyettesítik. Férfi alak esetén ez egy atlaszfigura, a női alakokat kariatidáknak nevezzük..

Faragott kőpillérek, domborművek, kiugró kőpárkányok… és számtalan más, tipikusan ógörög eredetű építészeti díszítőelem határozza meg az épületek külső képét. Minthogy ebben az időszakban, és még nagyon sokáig, a bútorművészet nem válik el az építőművészettől, az ógörög bútorzaton is számos ilyen, illetve, ehhez hasonló, az építészetből átvett díszítőmotívummal találkozhatunk.

Az ókori görög bútorzat:

Az ókori görög művészek a lehető legmagasabb művészi értékű alkotások megteremtői. A finomság és az elegáns vonalak, a díszítőeszközök, és a motívumvilág, a maximális kényelmi funkció mellett, harmonikusan kapcsolódnak a bútorok formai kialakításához.

A történelmi görög bútorzat rekonstruálása azonban meglehetősen nehéz feladat. Fejlődésére minden bizonnyal nagy hatást gyakorolt az egyiptomi bútorművesség.

A gazdag egyiptomi leletekkel ellentétben, azonban nem maradtak fent eredeti görög bútorok az utókor számára. Az ókori görög bútorművészetre csupán a különböző domborművekből, terrakotta-szobrocskákból, vázákat dekoráló festményekből, illetve a témához kapcsolódó, meglehetősen szűkös írott irodalmi anyagból következtethetünk.

Az ókori görögök asztalos-technikája, jóval fejlettebb, mint az őket megelőző kultúrnépeké. Számos szerszámmal, famegmunkálási módszerrel, és szerkezeti megoldással náluk találkozhatunk először a világtörténelemben:

• A munkameg­osztás magas fejlettségét mutatja, hogy a különböző faipari munkákat már külön bútor- és épületasztalos specialisták végezik.
• Megjelenik a gyalu, mint a famegmunkálás egyik legfontosabb eszköze.
• Az ókori Mezopotámiaiakhoz hasonlóan ismerik az esztergát is, így a bútorok lábai gyakorta esztergáltak.
• Bútoraikat szakmailag kifogástalan fakötésekkel építik össze.
• Már ismerik, és alkalmazzák a keret­betétes szerkezeteket, a faanyag nedvességváltozás hatására létrejövő méretváltozásának, illetve ezek káros hatásainak kiküszöbölésére.
• Valószínűsíthetően ismerik a faanyag gőzöléssel történő hajlításának technológiáját is.
• Megjelenik a furnérozás, mint az olcsóbb faagyag drágább anyaggal történő nemesítésének eszköze.
• Általánossá válik a berakások díszítőelemként történő alkalmazása, és kialakulnak az intarzia (faberakás) kezdetleges eljárásai.

A bútorokat az ókori Görögországban kézművesek és olcsó rabszolga-erővel dolgozó iparos-vállalkozók állí­tják elő. 

A különböző bútorok alapanyagául: a juhar, a dió, cédrus, pálmafa, puszpáng, olajfa, és az ébenfa szolgált.

Valószínűsíthetően, mint minden más terméküket, bútoraikat is erősen színezték. A díszítőeszközök, és motívumok széles palettája jelenik meg rajtuk, alkalmazásuk azonban túlzásoktól mentes, és szemmel láthatóan független a különböző korszakok dívatjától.

A bútorkészítők, ellentétben Egyiptommal, nem keresik az újat, a különcséget, a szeszélyes formákat.

A görög művészet az idő múlásával folyamatos fejlődést mutat, egyáltalán nem jellemzőek rá a forradalmi változások.  Az idő előrehaladásával mind inkább a régi formák finomodása tapasztalható.

Alapvetően ugyanazokat a bútortípusokat használták, mint a korábbi kultúrnépek. Felesleges bútoraik nem voltak, a meglévő típusok szám szerint és formailag is a célszerűségnek voltak alárendelve.

Díszítésük mértéktartó, teljes összhangban áll a formával. Kialakításuk ergonomikus, kényelmesek, és magas használati értékkel bírnak. Tökéletesen szolgálják az ember igényeit.

A ládát, a széket, az asztalt, és az ágyat is ismerik és használják.

Díszítőeljárások:

• Élénk színezés
• Fa-, ezüst-, elefántcsont-, gyöngyház-berakás
• Furnérozás
• Faragványok

Díszítő motívumok:

• Növényi eredetűek: akantusz, palmetta, lótusz, és egyéb növények, illetve levélsorok, és
• Figurális jellegűek: emberi-állati alakok
• Mértani díszítmények: csigavonal futókutya, meander, gyöngysor, fogsor, tojásléc.

Mind a növényi, a figurális, és mértani díszítő elemekből, az építészetből átvett motívumvilág köszön vissza. A különböző bútordarabokat elsősorban a szerkezeti megoldásokból eredő struktúra jellemzi (ez az úgynevezett tektonikus építési mód), mellyel gondos, világos kompozíciót alkotnak a különböző díszítőelemek. A díszítés a legtöbb esetben csupán dekoratív jellegű, nincs szimbolikus jelentősége, és nem hordoz mögöttes tartalmat.

A görög bútor művészet titka az egyszerűségében, és az alkotóelemek harmóniájában fejeződik ki.

http://www.corbisimages.com/stock-photo/rights-managed/DL001416/etruscan-chest-in-the-shape-of-a 2014-02-23

Ládák:

A ládák az egyiptomi ládákkal rokon kialakításúak. Vastagabb pallókból készülnek, rendszerint nyeregtetővel, timpanonnal kerülnek kialakításra. Több féle típusa is fellelhető, feladatuk azonban többnyire csak a ruhák, és egyéb házi holmik tárolása.

Ülőbútorok:

A ládáknál nagyobb jelentőséggel bírnak az ülőbútorok. Ezek számtalan formai és szerkezeti kialakításban készültek: megkülönböztethetünk székeket, zsámolyokat, díszszékeket, illetve padokat.

Az ülőbútorok lábai egyiptomi munta alapján, a korai időszakban még állatláb végződéssel készülnek, később mind jobban elterjednek az egyenes esztergált típusok, de az előzőek mellettnégyszögletes keresztmetszetű kialakítással is találkozhatunk.

Leggyakoribb ülőbútor a zsámoly, vagy más néven ülőke. Kezdetben még zömök kialakításúak, egyenes, négyszög keresztmetszetű lábakkal. Szerkezetük az idő múlásával fokozatosan finomodik. Ülőfelületük növényi, vagy bőrfonatokból, esetleg párnázott kivitelben készül.

A díszszékek két fontos tipusa a trónszék és a kor egyik legjellegzetesebb bútordarabja, a görög klismos.

A trónszékek kezdetben a mezopotámiai tipusokra emlékeztetnek. Magasak, nehéz kivitelűek, merev vonalúak, háttámlával és kartámaszokkal szereltek.

A klismos: hajlított lábú, és háttámlájú, tipikusan görög bútordarab. Kialakítását tekintve az elegancia és az egyszerűség példaértékű kombinációja. A görög bútorművesség csúcsterméke, mely napjainkban is példaértékűen mutatja a művészi szintű formatervezés és a funkció tökéletes összhangját. Lábai sarló alakúan hátra hajlanak (ez növeli a szék stabilitását), a háttámla a lábhoz hasonlóan hátrahajló, és ívelt, ami kényelmes ülőpozíciót biztosít tulajdonosa számára. Vékony szelvényei kecses vonalai, könnyedséget, harmóniát árasztanak.

Néhány kivételtől eltekintve nem tartalmaz külön díszítőelemeket, egyedüli dísze a formája. Kialakítása azt sugalja, hogy már a görögök is ismerték a faagyag gőzöléssel történő hajlítását

A különböző ábrázolásokon gyakorta hajukat fonó női alakok használatában láthatók. Ebből arra következtetünk, hogy tipikusan női bútordarabok lehettek. Másrészt azonban alkalom adtán költők vagy tanítványaikat oktató filozófusok használatában is megjelennek.

A diákok az iskolában inkább padokon ülnek, ezek között egyaránt találhatunk támlás, illetve támla nélküli szerkezeteket.

A kor további jellegzetes bútora, az összecsukható, X- lábú szék, melynek ülőrészét a szétnyitott lábkeretek által megfeszített lágy bőrfelület alkotja.

De a fentieken túlmenően, még számos egyéb ülőalkalmatosságról beszélhetnénk, mint pl. a színházak kőből készült ülőhelyei, a hordozószékek, melyekben rabszolgák utaztatták gazdáikat… láthatunk továbbá egyéb, tisztázatlan szerkezetű, dobozszerű ülőalkalmatosságokat, vagy a szegények által használt egyszerű ülőköveket.

Görög támlásszék replika a Kelyos villából (Franciaország)

Görög támlásszék replika a Kelyos villából (Franciaország)

Az ógörög ágyak:

Legnagyobb jelentőségű bútordarab az ágy, mely egyben a legáltalánosabban használt, és legjellemzőbb bútortípus.

A stíluskorszek elején, még csak alvásra, illetve pihenésre használják, később általánossá válik a rómaiaknál megszokott fekve történő étkezés, de ugyanezeket az ágyakat használták a könnyed társalgások, beszélgetések esetén is, (az étkezési pozícióhoz hasonlóan) lazán oldalra dőlve… vagy a napközbeni henyélésre. Díványokat, kanapékat is készítettek, alkalom adtán bronz, vagy vas alapanyagból is, legáltalánosabb azonban mindvégig a fa bútorzat maradt.

Az ókori görögök nem tesznek különbséget az evésre, illetve alvásra és pihenésre használt ágytípusok között ( szemben a rómaiakkal), így feltételezhetően szerkezetük és felépítésük is azonos volt. Mindhárom funkciójú ágyat a kliné névvel illették.

Homérosz idejében, írásai alapján arra következtethetünk, hogy az étkezés­nél még ültek, és az ágyat, mint bútort jobbára csak alvásra használták.

A rómaiaknak már külön szavuk volt ugyan a háló, és dísz-étkezésre szolgáló ágytípusokra, azonban ezek között sem voltak olyan lényeges különbségek…

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Asztalok:

Használnak munkaasztalokat, illetve étkező-, és ivó-asztalokat is, Ezek azonban kialakításukat tekintve kevesebb hangsúlyt kapnak. A munkaasztalok dísztelenek. Az étkező és ivóasztalok kisméretűek, a fekve történő evés miatt alacsonyabbak. Többnyire három lefelé vékonyodó lábon állnak, melyek végei állatlábra emlékeztetnek, vagy begörbítettek. Gyakran nem is fából, hanem bronzból készülnek.

Caroline L. Ransom STUDIES IN ANCIENT FURNITURE- FELLOW IN THE UNIVERSITY OP CHICAGO

Görög használati asztal, bronzmodell után Kaesz Gyula-Ismerjük meg a bútorstílusokat 2018

Az ókori Mezopotámia

Az ókor

Az időszámításunk előtti 10. évezredet követően, mely nagyjából az utolsó jégkorszak végét jelentette, az első emberek az addigi gyűjtögető, halászó, vadászó életmódjukat feladva letelepedtek, és áttértek a földművelésre, illetve az állattenyésztésre. Ezen időszakban a közel-, és közép-keleten alakultak ki a legfejlettebb társadalmak.

Az i.e. 4. évezred elején gyors egymásutánban, és látszólag egymástól függetlenül három nagy kulturális központ alakult ki, melyek igen nagy jelentőséggel bírnak az emberiség fejlődésének történetében.

Ezeket a különböző kultúrák lakhelyéül szolgáló folyóvölgyek nevével illetve:

• Indus-völgyi
• Euphratész-völgyi és
• Nílus-völgyi civilizációknak nevezzük.

Ezek közül mi most csak az Euphratész-, és Nílus-völgyi civilizációkkal foglalkozunk bővebben. Az Indus-völgyi civilizációról sajnos meglehetősen keveset tudunk. Rendkívül fejlett, csatornázott városokat hoztak létre, égetett agyagtéglákból építkeztek, és házaikban már mellékhelyiség is található volt, bútorzatuk és famegmunkálási technológiájuk azonban teljesen ismeretlen. Saját idejében a mai Pakisztán, és kisebb részben India területén helyezkedett el, meglehetősen rövid, mindössze egy ezer éves időszakban volt a környék meghatározó szereplője ( i.e. 2600-i.e.1900), majd teljesen eltűnt. Írásukat a mai napig nem sikerült megfejtenünk.

Az ókori Mezopotámia

A Mezopotámia szó jelentése folyamköz. Ez a terület az ókori Babilon és Asszíria földje, szűkebb értelemben valóban a Tigris és az Eufrátesz folyók által közbezárt területet jelenti.

Valójában azonban Babilon és Asszíria földje dél-keleten a Perzsa öböl partvidékétől észak-nyugati irányban, a Zagrosz hegyláncolatáig, illetve Libanon felé egészen a Földközi-tengerig, délen pedig Egyiptomig húzódott.

A világtörténelem során számtalan nép vonult át ezen a területen. Legjelentősebbek délen: a sumer, a babiloni, és a káld, Északon, illetve nyugaton az asszír, a hurri, és az arámi. Ezek összeolvadásából és elegyedéséből alakult ki a sajátos mezopotámiai civilizáció.

A mezopotámiai társadalom gazdasági alapja elsődlegesen a mezőgazdaság volt, melyet a gyapjú szőr-, és bőrkereskedelem egészített ki. A vidék természeti adottságaiból kifolyólag, a földek védelme és az öntözés érdekében kiterjedt víztározó és csatornarendszert kellett létesíteni, melynek már fenntartása is rendkívüli erőfeszítéseket igényelt. Ezen körülmények ellenére a rabszolgák száma meglepően alacsony.

Minthogy minden háztartás csak az önmaga szükségleteinek kielégítése céljából termelt, a rabszolgák szerepe másodrendű volt. Akárhogy is kerültek gazdáikhoz: vásárlás útján, vagy a hadjáratok zsákmányaként illetve, az adósok, azok feleségei vagy gyermekei személyében, a korabeli irodalmi anyagok alapján. A szolgák és gazdáik között nem is annyira alárendeltségi viszony, mint inkább egy kölcsönös kötelezettségekkel járó egyezség volt. Nagyon ritka volt a szökött rabszolga.

A mezopotámiai városokban a különböző mesterségek céh-szerű szervezetekbe rendeződve, a palota felügyelete alatt munkálkodtak. Legfontosabbak a kovács, az ács, és a sörfőző mesterségek voltak.

Az ókori Mezopotámia vásosai

Mezopotámia társadalmát leginkább a városállamok laza szövetsége jellemezte. Minden város saját vezetőkkel és törvényekkel rendelkezett, és a többitől elkülönülve, független, önálló életet élt (alkalom adtán akár még háborúztak is egymással).

A városok kialakításáról viszonylag keveset tudunk, a fennmaradt ábrázolások legtöbbje meglehetősen elnagyolt. Néhányon azonban világosan kivehető a fallal körülvett belső város és a falon kívül található alsó város képe, a várost védő gyakran kettős falrendszer csipkézett falai, és monumentális kapui. Azonban azt is tudnunk kell, hogy nem vett körbe szükségszerűen minden várost falrendszer. A városok központjában a jellegzetes mezopotámiai toronytemplom, a zikkurat állt. Külső képét tekintve egy lépcsőzetes piramishoz hasonlít. Legfelső szintjére, a szentélyhez hosszú lépcsősoron lehetett eljutni. Az épületet csillagvizsgálóként is használták. Az ókori mezopotámiaiak rendkívül fejlett csillagászati és matematikai tudással rendelkeztek.

Az építkezésekhez szárított agyagtéglát használtak. Mivel itt a kő ritka és értékes volt, csak nagyon fontos dolgokat készítettek belőle: törvényoszlopokat, istenek szobrait, pecsétnyomókat.

Úr városának feltételezett képe,  i.e. 3. évezred.

https://www.mozaweb.hu/Lecke-Vizualis_muveszetek-Muveszettortenet_5-Epiteszet-101039 2014-02-24

Nagyjából ez idő tájt építették a város Zikkurat-ját is, i. e. 2100 körül mely restaurálását követően ma a fenti állapotában tekinthető meg.

http://okoricivilizaciok.network.hu/kepek/mezopotamia_varosai/zikkurat-003  2014-02-24

A Mezopotámiai bútorművesség:

Az ókori Mezopotámia lakói magukat széles hátú, mord külsejű robosztus alakokként ábrázolták. Az arcok ábrázolásának további jellegzetessége a sűrű vastag szemöldök, és a kiugró járomcsont.

Bútorművességükről viszonylag keveset tudunk, nem rendelkezünk olyan gazdag lelet együttessel, mint Egyiptom esetén. Bútoraik jellemzőire leginkább a különböző ábrázolásmódokból következtethetünk.

Jellemző motívumaik a szárnyas napkorong, a szfinxek, az emberfejű és bika-, vagy oroszlán testű szörnyek. Az emberiség történelmében ők használják először az esztergálás technológiáját, de a gyalut még nem ismerik. Bútoraik kialakítása gyakran kezdetleges, inkább ácsolt jellegű. A szerkezeti kialakítás hiányosságait esetenként díszes szövetekkel fedik el. A faanyagot gyakran csak váz anyagként használják, veretekkel díszítik, és olykor a szerkezeti stabilitást is ezek biztosítják. Fejlett fémművességgel rendelkeznek. A díszes veretek mellett fém gombokkal, karikákkal, arany és ezüst berakásokkal díszítik bútoraikat.

A székek, ágyak kényelmesek. Az ülő és fekvőfelületek nádszövet, vagy bőr borításúak. Az ágyak az egyiptomiakhoz hasonló szerkezetűek.

A lábak kialakítása gyakran esztergált, végződésük toboz, vagy állatláb. Az állatlábak kialakítása azonban az egyiptomi bútoroktól eltérően nem lépő állatot mintáz. A lábak többnyire szétállóak.

Jellemző bútoraik: a székek, trónusok, padok nyugágyak, asztalok, baldachinok és oltárok.

http://szkitahun.files.wordpress.com/2011/08/tn_aid12454_20100307092645_92-jpeg.jpg?w=640 2014.02.14.

Lamasszu-Dúr Sarrukínból (Louvre)

https://www.wikiwand.com/hu/Mezopot%C3%A1mia_m%C5%B1v%C3%A9szete

Az uri királysírok Puabi királynő sírja és az Uri-standard

Ur városa a mai Irak területén, Bagdad környékén helyezkedett el. Az itt feltárt királysírokból előkerült lelet együttes a sumer művészet legkorábbi emlékei közé sorolható. 1927-ben egy brit régész talált rá Puabi királynő sírjára. A királynő mellől felbecsülhetetle értékű ékszerkollekció és számos más tárgy  (Játék-tábla, edények, amulett…és többek között egy arany- és ezüstoroszlánokkal, bikafejekkel és berakásokkal díszített szán is) került elő. Egy itt talált líra rezonáló szekrényének díszítéséül szolgáló bikafej rekonstruált változata látható az alábbi képen, mely a londoni, British Múzeumban tekinthető meg. A tárgy gazdag díszítése mellett kissé különös, hogy a különböző szakirodalmak nem ejtenek szót a királynő testét rejtő fakoporsó kialakításáról, illetve, hogy a sírkamra közepén talált 2,25m hosszú faláda, melyben vélhetően a királynő ruháit tárolták, meglehetősen puritán kialakítású volt.

Az Uri-standard

A sumer ékszer- és ötvösművészet kiemelkedő alkotásai mellett itt találták meg az úgynevezett Uri-jelvényt, vagy Uri-standard-ot is. Az Uri-standard egy fa doboz, melynek rendeltetése ismeretlen. Az időszámításunk előtti  26-24. Századból származik.

A trapéz végű, ládaszerű tárgy fa kereteit valamilyen bitumenszerű anyaggal ragasztották össze, felületét gazdag berakás díszíti. Kagylókból, karneolból, vörös mészkőből és lapis lazuri mozaikokból kirakott életképek jelennek meg rajta. Jelenleg a British Museumban található.

http://users.atw.hu/ninahakuddu/Ur/standard_Ur_B.jpg 2014.02.24.

Egyiptomi bútorművesség

Az egyiptomi bútorművesség stíluskorszakát i.e. kb. 3300-tól i. e. 30-ig tartjuk számon.

Az emberiség első, fejlett, magas kultúrájú állama, Afrika Észak-keleti részén a Nílus folyó termékeny völgyében mintegy 5000 évvel ezelőtt jött létre. Jobbról és balról (a Líbiai-, illetve az Arab-) sivatag, Északról pedig a Földközi-tenger határolta.

Vallási felfogásukat az örökkévalóságba vetett hit jellemezte. Ennek alapján élték életüket, alakították művészetüket, és ennek köszönhetően építették meg a méltán híres egyiptomi piramisokat is.

Hitték, hogy halottaik a megfelelő ceremóniák elvégzését követően, épségben megőrizve azok földi testét, tovább élnek a túlvilágon.

Magas rangú halottaik testét ezért bebalzsamozták, sírkamrákba, illetve piramisokba zárták. Túlvilági életük megkönnyítése értekében ételt, italt, mindennapi tárgyakat, bútorokat…, esetenként járműveket is temettek melléjük.

A száraz klímának és a piramisok védelmének köszönhetően, ezen tárgyak épségben megmaradtak a mai kor emberére, és a sírkamrák falán található rajzokkal- hieroglifákkal együtt meglehetősen pontos képet szolgáltatnak számunkra a kor emberét illetően. Az építő- és más művészetek mellett fejlett bútor-mívességgel is rendelkeztek.

Egyiptomi asztalos munka közben

Asztalosműhely makettje Meketre sírjából i.e 2000 Anyaga: festett fa. http://wysinger.homestead.com/nubianarchers.html 2012.09.03

Egyiptomi asztalos szerszámai

Egyiptomi fakötések Geoffrey Killen -1994- Egyptian Woodworking and Furniture

An Egyptian chair with ivory inlay and blue painted legs, specially purposes. Eighteenth-Nineteenth Dynastry. Musée du Louvre N 2950 

A láda:

Számos szerkezeti kialakításban készítették, némely darabokban fiókok is helyet kaptak, és Tutanhamon sírjában egy lábakon álló ládát is találtak, mely lényegében a mai szekrények őseként is felfogható. A szekrényeket a mi általunk ismert mai formában még nem ismerik, a legfőbb tároló bútor a láda.

Ácsolt láda, gazdagon díszített sík ornamentikával.

Geoffrey Killen -1994- Egyptian Woodworking and Furniture

Ülőbútorok:

A ládákhoz hasonlóan több változatban léteztek. Többnyire a háttámla és az ülőlap is négyszögletes alapformájú. Amennyiben van háttámla az egy kicsit szokatlanul széles. A lábaknál is a szögletes alapforma dominál és természetesen az állatláb végződés. Jó teherbírású, erős szerkezeteket építettek. A székek közül kiemelkednek a trónszékek, ezek méretileg is jellemzőbben nagyobbak, illetve a díszítésük is gazdagabb.

Az ülőfelületük gyakran gyékényfonatosak, vagy kötelekből, illetve bőrökből készülnek. Párnákkal teszik őket még kényelmesebbé.

florence de dampierre Chairs: a history A very fine example of an Egyptian chair with a curved sloping back. Eighteenth Dynasty. British Museum 37339 site 14

An Egyptian stool. The seats of stools of this type are formed with a double cove comstruction of curved  wooden slats or woven cords, which pass through holes in the frame. Eighteenth Dynastry British Museum 37340 site

An Egyptian stool with carved legs resembling turned work, with ivory braces and inlays, and the remains of a  leather seat. Eighteenth Dynastry. Copyright British Museum 2472 site 16

Fekvőbútorok:

A közemberek nem igen használtak ágyakat, nádból font szőnyegen aludtak. Az ágyak szerkezetileg egyszerűek, a székekhez hasonló szerkezetűek és stabilitásúak. A fekvőfelület gyékényfonatból, vagy a keretre kifeszített kötelekből, illetve bőrszíjakból áll. 

Geoffrey Killen -1994- Egyptian Woodworking and Furniture

A gazdagabb ágyak aranyozottak, kialakításukat tekintve a lábrész felé lejtenek. Itt egy támla támassza meg az alvó ember lábát, a fejrésznél pedig párna helyett egy fejtámasz emeli meg a fejet, hogy a hajkorona alvás közben se deformálódjon el.

Egyiptomi ágy replika

Asztalok:

Használtak ugyan ebédlőasztalokat, ezek azonban kicsik, könnyen mozgathatóak, többnyire oszlopszerű központi lábbal készültek. Jellemzőbbek a különböző tároló állványok és a munkaasztalok. Ezek kialakításukat tekintve egyszerűek, lényegében lécekből felépülő, ferde keresztmerevítésekkel megerősített szerkezetek.

Léc-állványok